Mesemalom

Úgy lett, ahogy Pempőnek mondtam. A gazda már éjfél előtt úgy horkol, mint a bunda. Hiába, no, ő sem lesz már fiatalabb, nem bírja az éjszakázást. Irány a Szabad Erdő! Futás! Egyenesen a kisbuszhoz megyek. A többiek már várnak rám.

- Isten hozott, Römi! - köszönt Zoárd. - Pempő elmesélte, hogy mi történt tegnap éjjel.

Defekt modortalanul közbevakkant.

- Milyen bátor kutyus! Fél otthagyni a gazdit!
- Defekt! Világosan megmondtam, hogy ebből elég legyen! Te sem voltál mindig kóbor kutya! Legyünk hálásak a sorsnak, hogy Röminek legalább van gazdája - inti le Zoárd.

Zoárd tekintete hirtelen elkomorul. Vajon mi baja lehet? Lehet, hogy ez a téma bántja. Biztos vagyok benne, hogy ő sem volt lakott mindig a Szabad Erdőben...

- Nincs mindenkinek olyan jó gazdája, mint neked! - vinnyog Pempő. - Az emberek gonoszságra is képesek! Mint ez a Sanka ...

Így is van, ezzel egyetértek. De nem azért jöttem ide, hogy úgy általában az emberekről beszélgessünk.

- Mit tudtatok meg Sankáról? - kérdezem, hogy belevágjunk végre a dolgok közepébe.
- Micsoda gyerek az, te jó ég! - vakkant Pempő. - Azt beszéltük meg, hogy én kezdem az őrszolgálatot. Már korán reggel a Rebarbara utcában voltam. Elrejtőztem egy parkoló autó mögött. Láttam, ahogy a gyerekek sorban elindulnak az iskolába. Ki egyedül, ki valaki mással, de mind ugyanabba az irányba mentek. Sanka jött ki utoljára. Elment a sarokig, körülnézett, és éppen ellentétes irányba tartott, mint a többiek.

Valamennyien Pempőre bámulunk.

- Úgy bizony! Felé sem nézett az iskolának! Kiment a patak partjára. Palacsintának és a nejének sem kezdődött túl jól a tegnapi napja. Éppen a patakban fürdőző récéket lesték, amikor Sanka lesből támadva kavicszáport zúdított rájuk.

Defekt arcát még sose láttam ennyire vidámnak.

- Nahát! Ezt nem is mesélted eddig! De kár, hogy ennek a szép jelenetnek nem voltam szemtanúja!
- Láttad volna, hogy borzolta Palacsinta a szőrét! Fújt is! Állítom, hogy harciasabb bármelyikünknél. De amikor Sanka az iskolatáskából a csúzliját is előkapta, akkor, uzsgyi, ők is megfutamodtak. Azután már csak a varjakat lövöldözte, amíg én figyeltem.

Pempő Defekthez fordul.

- Utánam te következtél! Mesélj!
- Amíg én voltam az őr, semmi különös nem történt. Elővette az egyik füzetét, kitépte a középső lapot, csónakot hajtogatott belőle, és vízre bocsátotta. Egy darabig futott mellette a patakparton, de egy idő után valószínűleg megunta, mert fogott egy nagy követ, és elsüllyesztette a papírhajót. Azután megérkezett Zoárd.

- Sok mindenről nem tudok beszámolni, sajnos - veszi át a szót a főnök. - Sanka sietős léptekkel elindult a régi gyártelep irányába. Egy darabig követtem, de utána visszafordultam.

Nem értem. Hogy-hogy visszafordult?!

- Miért nem követted tovább? Ezek szerint nem tudtad meg, hogy hová ment?

A három kutya lehajtott fejjel áll előttem. Vajon mi ütött beléjük? Ez az egész teljesen érthetetlen!

- Ott van az a hely... - mondja Zoárd nagyon halkan.
- Milyen hely?
- Az a hely, ahova bezárják a kóbor kutyákat!

Mindent értek. Te jó ég! A menhely! Hát ettől ijedtek úgy meg! Valaha én is jártam ott... Alig emlékszem már valamire, legfeljebb arra, hogy milyen szűk volt a ketrec. Kiskutya voltam még. Nagyon kicsi... Edgár ott talált rám.

- Ez nagy baj. Sanka oda vitte volna Dorkát? Nem értem, miért tenne ilyet! Hát... nekem itt valami nem stimmel...

Zoárd lógó orral rám néz. A szeme szokatlanul fényesen csillog.

- Ugye, nem adjuk fel?
- Nem, dehogy! - válaszolom határozottan. - Most mennem kell, de valamit kitalálok. Biztosan megtaláljuk, ne keseredjetek el!
- Akkor holnap éjjel! - suttogja Pempő. - Nagyon várunk...

Amíg hazafelé loholok, egyetlen dolog jár a fejemben. Hogy lehet bejutni egy menhelyre? Ez a kérdés! Bár... ahogy így belegondolok, lehet, hogy nem is olyan nehéz...