Mesék » Holdkő Város » (7.) Gazdálkodj okosan!

Gazdálkodj okosan!

- Nahát! - csodálkozott Marci. - Eltűnt az autónk! Hogyan? Mikor? Nem vettem észre. Igaz, becsuktam a szemem, amikor felrepültünk...
- Én is! - mondta Fanni egészen halkan, és kicsit elpirult. - Nagyon megijedtem! Azt sem tudom, hogy értünk földet.
Fanni és Marci elgondolkodva álldogáltak egymás mellett. Lábuk előtt türkiz folyócska kanyargott. A nap sugarai visszaverődtek a laposra csiszolt csillámkövekről. A sekély vízben színes halacskák úszkáltak, ügyes szaltókat ugorva a folyó felett.
- Nézd, Fanni! Milyen nyugodt a vidék a folyó másik partjánál! Látod azt a kis kőhidat? Menjünk át rajta! Szívesen körülnéznék ott. Nem tudom, mi az oka, de valami odavonz.
Átballagtak a hídon, melynek túloldalán frissen ásott termőföld feketéllett. Éppen olyan, amilyet Marci Szorgalmatoson Karcsi bácsiéknál látott a tavaszi szünetben.
- Ez egy szántó! - magyarázta.
- Aha! - bólogatott Fanni. - És mire jó egy szántó?
- Nagyon egyszerű. Ide kell elvetni a magokat, és ha rendszeresen öntözzük, kikelnek a növények, és nagyra nőnek. Ebből lesz gabonánk, abból pedig kenyerünk, amivel jóllakhatunk.
Fanni bólintott, és a távolba mutatott.
- Látod azt a ládát, és körülötte azt a sok dolgot?
Marci a ládához szaladt.
- Ez lesz a feladat! Biztos vagyok benne! - nevetett. - Látod? Itt vannak a különféle magok! Ezek a szerszámok éppen olyanok, mint amilyeneket Karcsi bácsi adott, amikor segítenem kellett a veteményezésben.
Marci magához ragadta a kapát. A magasba lendítette, és jókora lyukat vágott a porhanyós földbe. Fanni ámulattal figyelte.
- Így kell! Látod? Én csinálom a lyukakat, te pedig dobd bele a magot! Ezt nevezik munkamegosztásnak!
Marci újra meglendítette a kapát, ám keze hirtelen megállt a levegőben.
- Valami hiányzik... Mit is mondott Karcsi bácsi? Igen! A locsolás! A lelkemre kötötte, hogy soha ne felejtsem el.
Marci a kapára támaszkodott, és gondterhelten körülnézett a szántón.
- Honnan szerezzünk vizet?
Fanni szeme felcsillant. A levegőbe emelkedett, és könnyed szárnycsapásokkal a folyóhoz repült.
- Hát ez igazán egyszerű! - kiáltott vissza. - Hiszen rengeteg van, csak érte kell menni!
Marci Fanni után szaladt.
- Milyen igazad van! Hogy ez nekem nem jutott az eszembe. Még jó, hogy nincs itt Karcsi bácsi...
Marci egy piros bádogvödörre mutatott, ami az oldalára dőlve, elhagyatottan hevert a folyóparton.
- Hurrá! Eszközünk is van! Munkára fel! - lelkesedett a fiú, és mint a dob fenekét megütögette a vödör alját.
A kapával takaros lyukakat vágott a porhanyós földbe. Egyenletes, hosszú sorokat alakított ki a szántásban. Szaporán haladt előre. Fanni a levegőbe emelkedett, úgy követte Marcit, ügyesen dobálva bele a magokat az ágyásba. Ha elfogyott a mag a szoknyája zsebéből, visszarepült a ládához, hogy újra megtöltse.
- Olyan jó móka! - kiáltotta kipirulva. - Nagyon kell figyelni, hogy éppen a lyukba pottyanjon, véletlenül se mellé!
Amikor az utolsó sor végéhez ért, Marci ledobta a kapát, és elheveredett a színes százszorszépekkel hímzett réten, ami úgy ölelte körül a szántót, mint egy tarka virágszőnyeg. Homlokáról letörölgette a verejtékcseppeket. Úgy érezte, pihennie kell, hogy új erőt gyűjtsön a locsoláshoz. Felette az égen igazi bárányok úsztak. Lábaikat hol előre, hol hátrafelé rúgták, éppen úgy, ahogy égi pásztoruk, a narancssárga nap terelgette őket. Az egyik bárány véletlenül nekiúszott az előtte haladónak. Marci felnevetett.
- Befejeztem a vetést! - huppant le mellé Fanni, és kifordított szoknyazsebéből kiszedegette a megmaradt magokat. - Fárasztó munka volt, de élveztem.
- Én is ezt érzem. Lehúz a fáradtság. Még jó, hogy Szorgalmatoson megtanultam, hogy kell vetni. Ez a feladat sem fogott ki rajunk. Csak azt sajnálom, hogy nem láthatjuk az eredményt. Sok idő kell, amíg ezek a növények megnőnek.
Fanni felült, és körbenézett.
- Ez nem így van... - suttogta. - Odanézz!
Marci felült. Álla leesett a csodálkozástól. Körülötte élénkzöld színben pompázott a vetemény. Hatalmas salátalevelek fodrozódtak, hosszú búzaszálak kalászai integettek.
Fanni felugrott.
- Odanézz! Milyen hatalmas állat legelészik a sorok között! Fúj, hogy néz ki! Zöld és szőrös... És azok a fekete pontok az oldalán, meg az a sok-sok láb.. Úgy látom, ízlik neki a zsenge a zöldség!
Marci kikerekedett szemmel nézett a szörnyetegre.
- Egy hatalmas hernyó! Éppen olyan nagyra nőtt, mint a zöldségek! Hiszen ezek a salátafejek is óriásiak. Sokkal nagyobbak, mint odahaza.
A hernyó jóízűen lakmározott. Sorról sorra haladt, és egyik fejes salátát a másik után falta be.
- Valamit tennünk kell! - dünnyögte Marci gondterhelten. - Ha ez így folytatódik, oda a termés. Olyan iramban zabálja a salátát, ahogy én a rántott sajtot.
Fanni töprengve járkált fel-alá. Hirtelen Marcihoz fordult.
- Emlékszel? Más dolog is volt abban a ládában, nem csak szerszámok. Úgy rémlik, mintha az egyik üvegen éppen egy ilyen hernyó képe lett volna. Nézzük meg, mi lehet az!
Marci felugrott, és futva indult a láda felé.
- Még szép, hogy megnézzük! Fanni, te egy zseni vagy! Talán van ellenszerünk a hernyók ellen!
Ahogy a szer után kutatott, Marci felsőteste eltűnt a nagy ládában. Hátranyújtotta a kezét. Egy fújó fejes palackot lóbált, melyen egy hatalmas, rémült tekintetű hernyó képe díszelgett. Éppen olyan, mint a salátazabáló. Kikászálódott a ládából, és derűsen mosolygott.
- Megtaláltam a használati útmutatót! Azt írják, hogy le kell fújni vele a hernyót. Csak arra kell vigyázni, hogy észre ne vegye, mi van a kezünkben, mert támadni is képes.
Fanni álmélkodva hallgatta Marcit.
- Ez nagyon veszélyes! Nehogy bajod essen, Marci! Tudok segíteni valahogy?
Marci elgondolkodva nézte Fannit. Szeme hirtelen felragyogott.
- Igen! Tudsz segíteni! Nem is képzelnéd, mennyit. Persze ehhez óriási bátorság kell...
Fanni zöld szeme élénken csillogott.
- Mondd, mi lenne az? Olyan izgatott vagyok!
- Egyszerű, mint az egyszeregy! Ha eltereled a szörnyeteg figyelmét, én észrevétlenül a közelébe lopózhatok. Mit gondolsz, menni fog?
Fanni elkámpicsorodva ingatta a fejét.
- Én még soha nem tereltem semmit. Félek, hogy nem leszek elég ügyes.
- Félreérted! Nem kell terelgetned a hernyót! - nevetett Marci. - Csak vond magadra a figyelmét, hogy ne engem nézzen, hanem téged. Ennyi az egész, és nyert ügyünk van!
- Megpróbálhatom! - sóhajtott Fanni. - Mindjárt kitalálok valamit!
- Nyugodj meg, menni fog! - biztatta Marci. - Indulj előre!
Fanni bizonytalan mosollyal búcsút intett, és a hernyó irányába repült. Már egészen közel járt hozzá, de az állat ügyet sem vetett rá, zavartalanul folytatta a falatozást. Közelről még félelmetesebbnek tűnt áttetsző, zöld bőre, melyet úgy szúrtak keresztül a szürke szőrszálak, mint a hegyes dárdák.
- Figyelj már rám, te nagyevő! - kiáltotta Fanni.
A hernyó rá se hederített. Fannit elöntötte a méreg.
- Ügyet sem vetsz egy tündérre?! Micsoda arcátlanság! - kiáltott.
A szomszédos ültetvényen a cakkos levelek között paradicsomok piroslottak. Fanni a paradicsommezőhöz repült, letört egy dúsan termő fürtöt, és visszarepült a hernyóhoz. Bal kezében a paradicsomot tartotta, jobb kezével letépte az első szemet. A hernyó hátára célzott.
- Légi támadás! - kiáltotta Fanni.
A hernyó megdermedt. Ijedten nézett a magasba. Fanni következő, jól célzott dobása egyenesen a szeme közé talált.
- Ez az! Úgy látszik, nem volt hiábavaló a veteményezés! Megtanultam célbadobni! - rikkantotta, és újabb sorozatot indított a riadtan pislogó hernyó felé.
Marci ebben a pillanatban ért a hernyó mögé. A derekáig érő salátafejek mögött lopózva, észrevétlenül jutott a közelébe.
- Fel a kezekkel! - kiáltott rá a hernyóra, és mutatóujjával lenyomta a szórófejet.
Az állat Marcira bámult. Szeme haragosan villant, a fiú felé fordult, és nekilódult.
- Mi az, miért nem fújsz? - kiabált Fanni.
- Beragadt! Beragadt a szórófej! - válaszolta Marci kétségbeesetten. - Fanni! Ez egyenesen felém mászik! Mindjárt támad! Csinálj valamit!
Marci hátrálni próbált. A hernyó egyre sebesebben csúszott felé. A fekete szemek egyenesen őt bámulták. Olyan közel jutott, hogy Marci tisztán látta hatalmas rágószervét.
- Azt hiszed, ennyivel megúszod? - hangzott fel Fanni csatakiáltása. - Nesze neked!
A tündérlány dobása újra tökéletesen célba talált. A hernyó riadtan tekergőzött az égből alázúduló, sűrű paradicsomeső alatt.
- Marci! - lihegett Fanni. - Próbáld újra azt a szert! Hátha most jó lesz.
Marci a földre tette a flakont, és nagy erővel lefelé nyomta a szórófejet tenyerével. „Cszszszsss", hangzott fel a sziszegő hang.
- Ez az! Beindult!
Marci felkapta a flakont, és egyenesen a szörnyeteg képébe fújt. A hernyó összekucorodott. Szemét szorosan összezárta.
- Fújj rá még egyet! -kiabált a tündérlány.
- Rendben!
A második fújásra a hernyó ismét megelevenedett. Megfordult, és szélsebesen menekült a letarolt saláták csonkjai mellett. Marci a nyomában.
- Úgy látom, ennyi fújás bőven elég lesz! - kiabált Fanninak. - Nézd, hogy iszkol.
Marci lihegve megállt, Fanni a vállán landolt. A hernyó elhagyta a sor végét, és nekiindult a parlagon heverő szántónak.
- Köszönöm, Fanni! Nélküled nem sikerült volna! Te aztán kiváló célbalövő lettél, nem mondom! Hú, az a paradicsomzápor!
Fanni elégedett mosollyal nézett körbe.
- Marci! Nézd! - kiáltotta meglepetten. - Milyen furcsa madár! Vajon miért nem repül, ha van szárnya? Biztosan éhes. Valamit csipeget.
- A kukorica! - kiáltott Marci. - Újabb támadók! Hogy kerültek ide ezek a tyúkok? Ha nem vigyázunk, kicsipegetik a szemeket! Nézd, hogy ugrálnak a csövek felé! Látod ott a távolban azt a fakerítéses kis házat? Szerintem az lesz a tyúkól! Gyere Fanni! Tereljük be őket!
A tyúkok felháborodottan kotkodácsolni kezdtek, amikor Marci egy hatalmas lapulevéllel hadonászva megjelent a sorok között. Szárnyukat emelgetve, csőrüket a magasba tartva a házikó felé futottak. Amikor valamennyi benn volt már, Marci bezárta a kiskaput, és a kerítés tetejére könyökölt. Fanni mellérepült, és letelepedett ez egyik kerítésoszlop tetejére. A tyúkok az ól aprócska előkertjében káráltak, pedig a házikó ajtaja sarkig nyitva állt.
- Így ni! Most már minden rendben lesz. Hú... Egészen elfáradtam. Ki gondolta volna, hogy ennyi feladattal kell megküzdenünk ezen a nyugodt helyen.
- És szerintem még nincs is vége... - suttogta Fanni. - Figyeld a szemüket, hallgasd a hangjukat! Nem tetszik ez nekem!
- Éhesek! - sóhajtott Marci. - A tyúkok folyton éhesek! Megyek, és török nekik pár cső kukoricát. És vizet is hozok. Addig tartsd szemmel az ólat! Soha nem tudhatjuk...
Marci kisvártatva visszatért. Hóna alatt kukoricát szorongatott, jobb kezében vízzel teli vödröt cipelt. A takarmányt óvatosan bedobta a tyúkok közé, és a kerítésen átemelt vödörből megtöltötte az itatót. A tyúkok kárálva csipegették ki a szemeket, és elégedetten mártogatták csőrüket a friss vízbe.
- Most már minden rendben lesz! - szólt Marci elégedetten.
A földre tette az üres vödröt, és kipirosodott kezét dörzsölgetve a jószágokat szemlélte.
- Még mindig elég szomorúak - állapította meg Fanni. - Vajon miért?
- Talán a tojások! - kiabált Marci. - Össze kell szedni a tojásokat! Ezt is Karcsi bácsiéknál tanultam. Gyere! Bemegyünk közéjük!
Eltolta a reteszt, és óvatosan besétált a tyúkok közé. Fanni a vállán ült. Benéztek a kisházba.
- Az ott mi? - kérdezte Fanni a sárga szalmából összetákolt halmokra.
- Fészek! Arra ülnek tojást tojni!
Marci hátranézett, és felnevetett. A tyúkok, mint egy katonai hadoszlop, szabályos rendben felsorakoztak az ajtó előtt. Lehajolt, felkapta az elsőt, és az egyik fészekre ültette. A tyúk zokszó nélkül tűrte, kényelmesen elterpeszkedett a szalmakupacon.
- Ez az! Ez lesz a feladat! - lelkesedett Fanni. - Helyezd el mindet!
A tyúkok elégedetten káráltak. Az első tyúk felállt, megrázta a tollait és odébb ballagott. Fanni rámutatott a fészekre.
- Odanézz!
- Tojások! Ebből lesznek a kiscsirkék - magyarázta Marci. - De ezt épp neked magyarázzam? Ha jól tudom, te is tojásból születtél...
Fanni mérgesen nézett a fiúra.



Reméljük, hogy tetszett a mese 7. része.
Ha igen, maradj velünk, hamarosan folytatjuk!


Ha neked is tetszett, oszd meg ismerőseiddel!


Ugrás a lap tetejére