Mesék » Holdkő Város » (5.) A sziklás hegység meghódítása

A sziklás hegység meghódítása

Fanni és Marci kíváncsian nézett körül. Előttük kopár szikláshegység terült el, megfestve a vörös valamennyi árnyalatával. A sziklák szabálytalan bazaltoszlopai úgy emelkedtek a magasba az ég hibátlan, mélykék függönye előtt, mint a pánsíp.
- Olyanok Ezek az alakzatok, mint a csepegtetett homokvárak! Kiskoromban órákig építgettem ilyeneket a játszótéri homokozóban. Csak homok, és egy kis víz kell hozzá. És persze türelem!
- Csodálatos látvány! - suttogta Fanni. - Milyen fenséges ez a hegy. És ezek a sziklák! Mintha valamennyit csipkésre faragták volna...
Marci a sárga fűben kutatott, lábával gondosan széthajtogatva a fűcsomókat. Úgy tűnt, a talaj apró szemcséi ugyanannak a vörös kőzetnek a málladéka.
- Vajon mi lesz itt a feladat? - dünnyögte Marci maga elé.
- Talán meg kell számolnunk a sziklákat! - lelkesedett Fanni, aki nem tudta levenni tekintetét a hatalmas hegyláncról.
Marci elnevette magát.
- Azt nem hiszem. Gyere, induljunk el, nézzünk be a sziklák közé! A fűben nem találtam semmit, még virág sem nyílik.
Marci elindult az első szikla felé, melynek oldalába ismeretlen kezek szabályos lépcsősort véstek.
- Nézd, Fanni! Ez eddig nagyon egyszerű! Csak fel kell mászni! Kapaszkodó nincsen, de egyáltalán nem meredek!
- Én nem mászom sehova! Egy lépcsőfok kétszer akkora, mint én vagyok! - durcáskodott a tündér.
Marci lovagiasan felkínálta a vállát. Fanni biccentett, és újra elfoglalta a helyét a fiú bal vállán.
- Biztonságosabb, ha együtt maradunk. Ki tudja, hova repülnél megint! A lovaglásról nem is beszélve...
Fanni válaszként finoman hátrarúgott kék cipős lábával.
- Maradj már nyugton, Fanni! Inkább figyelj! - morgott a fiú.
Marci magabiztosan lépdelt egyre feljebb. Az utolsó lépcsőfokról fellépett a sziklaszirt tetejére. Igyekezett biztonságosan megvetni a lábát a talpalatnyi helyen. Amikor körülnézett, arca elsápadt. A következő sziklához keskeny kötélhídon vezetett át az út. Alatta szédítő mélység tátongott.
- Nem veszélyes! - nyugtatta Fannit, de főképpen önmagát. - Ha-ha! Gyerekjáték! Éppen olyan, mint otthon a kalandparkban. Pontosabban majdnem olyan... Itt nincs biztosítókötél...
A sziklák közötti mély hasadékot kutatta a tekintete.
- Ne nézz le! - kiáltott rá Fanni. - Figyelj előre, és nem fogsz szédülni! Olyan ez, mint a repülés!
Marci megmarkolta a híd vastag kenderkötélből font korlátját. Tekintetét előre szegezte, vértelen ajkát összeharapta. Gyerünk, biztatta magát. Nem lesz baj! Ám a kötélhíd már az első lépésnél himbálózni kezdett. Marci erősen kapaszkodott. Sápadt arcát hófehérre meszelte a félelem.
- Semmi baj! - suttogta Fanni. - Csak arra figyelj, hogy hova lépsz! Elég keskenyek ezek a deszkapallók.
Marci rászánta magát a következő lépésre, majd a következőre. Lassan hozzászokott az ingadozáshoz, egyre magabiztosabban lépegetett, csaknem megfeledkezve az alatta tátongó mélységről. Átért a híd túlsó oldalára, és fellépett a meghódított szikla tetejére.
- Hú! Ez jó volt! - kiáltotta, és csípőre tett kézzel nézett vissza a függőhídra, amely kicsit még mindig himbálózott. - Gyerekjáték!
- Hm... - köhécselt Fanni. - Jobb lesz, ha nem bízod el magad! Látod a következő feladatot?
Marci megfordult. A szomszédos szirt elérhetetlenül távolinak tűnt. A két szikla között kőből épült, keskeny boltív feszült, sápadt szivárványként emelkedve a magasba.
- Hogy jutunk itt keresztül? Ezen én nem mászom át! - rázta a fejét Marci. - Az kizárt!
Fanni egy kötélre mutatott, melynek egyik vége a boltív közepére erősített kampóhoz volt rögzítve, másik végét gondos kezek a szikla egyik kiugró peremköve köré tekerték.
- Szerintem ezt kell használni! - bökött a kötélre Fanni.
- Na, azt már nem! Hogy átlendüljek egy ekkora szakadék felett? Biztosítókötél nélkül?! Nem ettem meszet!
Fanni a homlokát ráncolta.
- Miért, ha ennél egy kis meszet, sikerülne? Nem hiszem, hogy lenne itt ilyesmi...
- Ha nem tudnám, hogy tündér vagy, azt hinném, hogy szándékosan ugratsz. Így mondják mifelénk azt, ha valakit nem lehet bolondságra rávenni! Ha van esze, hiába cukkolják, nem csinálja meg!
- Értem! - bólintott Fanni. - Mégis rá kellene szánnod magad, Marci! Segítek!
Marci azonban csak állt. Felváltva nézte a kötelet, és az előtte tátongó mélységet. Próbált már ilyet a kalandparkban is, na de ott volt biztosítókötél. Az a fránya biztosítókötél! Pedig mennyit szidta. Folyton belegabalyodott, amikor össze-vissza kapcsolgatta a hevedereket. Most értette csak meg, hogy mennyire fontos. Itt nincs biztosítás. Még védőháló sem, mint a levegőakrobatáknak a cirkuszban. Csak egy keskeny sziklaszirt a túloldalon, amin megvetheti a lábát, ha nagyon ügyes. Bátorság, Marci, mondogatta magában. Bátorság!
- Indulok, kapaszkodj! - kiáltotta Fanninak.
Fanni Marci hajába kapaszkodott. A fiú megragadta a kötél végét, és hátra húzta, amennyire csak a hely engedte. Erősen belecsimpaszkodott, felugrott, és egy nagy lendülettel átrepült a szakadék felett. Lábát sikerült megvetnie a peremen. Gyorsan kifordult, nehogy a súlyos kötél visszahúzza a mélység fölé.
- Sikerült! - örvendezett Fanni. - Csuda ügyes vagy!
Marci elpirult. Ilyet még egyetlen lány sem mondott neki. Magabiztosan megvetette lábát a sziklán, és hanyag mozdulattal visszaengedte a kötelet.
- Úgy érzem, túlteljesítettük az elvárásokat. Jöhet a következő szint! Rázós feladatok voltak, nem mondom! Ha ezt a fiúk az osztályban látták volna...
Fanni lerepült Marci válláról, és a szikla pereméhez lépett. Nem figyelt Marci szavaira, szeme az előttük magasodó, újabb sziklát pásztázta, ami nem volt ugyan túlságosan távol, de bárhogy kutatott a tekintetével, átjárót nem látott.
- Marci! - szólalt meg Fanni. - Azt hiszem, a következő feladat még nehezebb lesz... Nincs más megoldás. Repülni kell. Vagyis neked... ugrani.
Marci kikerekedett szemmel bámult előre.
- Na, azt már nem! Képtelen vagyok átugrani egy szakadék felett!
- Ne félj! Semmi bajod nem eshet, ha nem sikerül. Ez csak egy játék, nem? Legfeljebb nem jutunk el a tündérszótárig...
Fanni arcáról eltűnt a mosoly. Esdeklő tekintettel nézett Marcira.
- Kérlek, menjünk tovább! Ha kell, segítek!
Marci Fanni törékeny alakját nézte, és elmosolyodott.
- Hogyan tudnál te segíteni?
- Jó! Akkor csináld egyedül! -sértődött meg Fanni.
- Nélküled semmiképpen! - békítgette Marci. - Gyere, ülj vissza a vállamra!
Fanni duzzogva felrepült a fiú vállára, és elővigyázatosan a hajába kapaszkodott. Marci óvatosan visszaaraszolt a szikla hátsó pereméig, hogy nagy lendületet vegyen. Két futólépés, és ugrás! Lábával a levegőben ollózott, ahogy az iskolában a távolugrásnál tanulta. Már majdnem elérte az utolsó sziklát, amikor érezte, hogy lendülete alábbhagy.
- Le fogok zuhanni! Áááá!
Ám abban a pillanatban valaki megragadta az üstökét, és húzta, rángatta a következő oszlop felé. Marci úgy érezte, mintha egy mentőhelikopter tenné le a következő sziklán. A fejéhez kapott, szemével megmentőjét kutatta.
- Fanni! Hát te voltál az?! Megmentetted az életem...
A tündérlány csípőre tett kézzel állt előtte.
- Köszönöm! - hebegte Marci, és fejet hajtott.
- Ugyan! Ne vedd már olyan komolyan! Ez csak egy játék! - mosolygott Fanni.
Marci álmélkodva nézte a tündérlány törékeny alakját.
- Te milyen erős vagy! Nem gondoltam volna...
Fanni nem válaszolt, csak sejtelmesen mosolygott.
- Gyere! - mondta végül. - Nézzünk körül! Ennek a sziklasornak vége. Vajon mi lesz a következő feladat?
Marci lehasalt a szikla tetején. Olyan kevés volt a hely, hogy a karja és a lába lelógott a szikla két oldalán. Állát megtámasztotta, és úgy tett, mintha a tájat kémlelné odalenn. Valójában pihent. Pihennie kellett. Szíve még mindig hangosan dobogott a mellkasában, vére a feje búbjában gyűlt össze. Szemét behunyta, és újra maga előtt látta a szédítő mélységet, és átélte az érzést, amikor azt hitte, hogy leesik... Révedezéséből Fanni hangja térítette magához. A tündérlány izgatottan repkedett Marci körül.
- Marci! Marci! Ébredj fel! Azt hiszem, láttam valamit a szikla oldalában. Gyerünk! Nyisd ki a szemed! Látod? Ott, ahol kiöblösödik a szikla! Az oldalában egy nagy nyílás feketéllik. Gyere, mássz le! Nézd meg te is!
Marci kinyitotta a szemét. Lenézett. Látni vélte, amit Fanni magyarázott. Óvatosan felült. Érezte, hogy egyensúlya még mindig ingatag. Megrázta a fejét, tekintetével a tündérlányt követte.
- Elszédülök, ha körülöttem repkedsz. Légy szíves, gyere ide, és mondd el, hogy pontosan mit láttál. Én is látok ott valamit, de innen nehéz kivenni, mi lehet az.
Fanni engedelmesen leszállt, és letelepedett Marci térdére. Előredőlt, és karcsú kezével átfogta összezárt lábait.
- Úgy láttam, hogy van ott egy mély lyuk. Olyan nagy, hogy te is beférsz a bejáratán!
Marci felélénkült.
- Akkor ez egy barlang. Milyen félelmetes...
Töprengve nézte Fannit.
- Te könnyedén lejutsz oda... De én hogyan? Olyan meredek ez a sziklafal! Félek, hogy kitöröm a nyakam.
Fanni izgatottan magyarázni kezdett.
- Vannak kiszögelések a szikla oldalában. Azokban meg tudsz kapaszkodni, és megvetheted a lábad.
Marci felnyögött.
- Jaj, ne! Sziklamászás! És már megint biztosítókötél nélkül...
- Tudod, hogy ez csak egy játék! - nyugtatta Fanni. - Gyere!
Felrepült. A levegőből figyelte, ahogy Marci lassan négykézlábra áll, és egyik lábával harangozva bizonytalanul kutatja a kiszögeléseket.
- Segítek! - kiáltotta Fanni. - Mondom, hogy merre találsz kapaszkodót, rendben?
- Rendben! - nyögte Marci.
- Engedd magad kicsivel lejjebb, és a jobb lábadat nyújtsd jobbra!
Marci elérte a kiszögelést. Lába végre biztos helyen állt.
- Nagyon jó! Most a bal lábadat told egy kicsit balra! Balra mondtam!! Nem tudod, melyik a bal lábad?
Marci bosszúsan az orra alá dörmögött.
- Úgy! Remek! Most egyenesedj ki, és fogd meg a szikla peremét!
Marci mindkét kezével erősen kapaszkodott. Lába remegett. Szerencsére Fanni már kinézte a következő lépést.
- Jó! Most a bal lábaddal keresd meg az újabb kiugrót, picit lejjebb. Így! Ez az! Most a jobb lábadat is leengedheted! Balra keresd! Balra!
Marci erősen markolta a kiugró csonkokat, lábát szilárdan tartotta a nyúlványokon. Nem is olyan nehéz ez, gondolta megkönnyebbülve, főleg, hogy Fanni segít, és nem kell lefelé néznie.
- Marci! Elérted a barlang bejáratát! A nyílás jobb oldalán van még egy kiszögelés a lábadnak. Onnan már be tudsz lépni. Nagyon jó! Sikerült!
Marci a barlang szájában állt. Elgémberedett tenyerét nézegette, melybe kisebb-nagyobb bemélyedéseket rajzoltak a fogódzókba ágyazódott kőszilánkok és a kiugró kavicsdarabok. Fanni mellé repült.
- Gratulálok! Nagyon gyorsan lejutottál!
- Még hogy gyorsan! Én úgy éreztem, hogy egy évszázad telt el!
- Ugyan! - nevetett Fanni. - Percek alatt lenn voltál.
Fanni gyanakodva pásztázta a sötét üreget
- Milyen sötét ez a barlang...
- Egy járat- mutatott Marci a barlang mélyében ásító, sötét mélységre. - Biztosan vezet valahova. Voltam már ilyen helyen, amikor a hegyekben kirándultunk. De ott volt túravezető. És lámpa! Nálunk semmi nincs.
Fanni szeme felragyogott.
- És ha mégis? Találtam valamit a szoknyám zsebében. Egy pálca, aminek világít a vége! Nálatok már kipróbáltam.
Előhúzta szoknyája zsebéből a botocskát, és a levegőbe suhintott. A pálca tetején halovány fény gyúlt. Fanni előzékenyen Marci kezébe nyomta.
- Nem túl sok, de több a semminél! - nézegette. - Hm... Te tényleg igazi tündér vagy, még varázspálcád is van!
Huncut mosollyal nézett Fannira.
- Biztosan engem is el tudnál varázsolni, ha akarnál. Mondjuk békává...
Fanni felnevetett, és intett, hogy készen áll az indulásra. Felült Marci vállára, aki bizonytalan léptekkel indult előre.
- Nem is olyan gyenge a fénye! Nézd! Ahogy nő a sötétség, egyre jobban világít!
Ámulva nézett körül.
- Fanni! Milyen gyönyörű ez a barlang! Milyen csodás cseppkövek!
A tündérlány egy közeli cseppkő alakzat felé nyúlt. Úgy tűnt, a szikla alvó tündérlányt formáz.
- Ne! - kiáltott Marci. - Nem szabad hozzáérni, mert megáll a növekedése.
- Értem! - suttogta Fanni. - Kár! Pedig nagy kedvem lenne megsimogatni a cseppkőcsipkéket! Olyan szépek!
Marci a távolba mutatott.
- Nézd! Látod, amit én látok? Ott egy láda!
- Vajon mi lehet benne? Látod? Valami ül rajta! Egy állat. Mozog és tekereg. Milyen hosszú! - suttogta Fanni.
- Egy sárga kígyó! Nagyon veszélyes! A mérge halálos is lehet!
Marci lassan közeledett az aranykeretes, ébenfából faragott ládához.
- Félek! - suttogta Fanni. - Nem tetszik nekem ez az állat. Nézd, milyen hideg, milyen merev a tekintete. És felénk öltögeti a villás nyelvét... Brrr! Marci, felejtsük el ezt a ládát, és menjünk vissza!
Marci azonban nem hátrált. Egyenesen a kígyó szemébe nézett. Az állat felszisszent, és úgy tűnt el a barlang mélyén, mintha csak káprázat lett volna.
- Ez az! Lássuk, hogy mi van ebben a ládában! Nagyon izgatott vagyok.
- Marci, Marci! Csak óvatosan!
A fiú ezt már meg sem hallotta. Elbűvölten a ládához lépett, és felpattintotta a zárat. Kinyitotta a láda tetejét, és a barlangot elöntötte a fény.
- Mi ez? - álmélkodott Fanni.
- Nem lehet igaz...- suttogta Marci. - Egy kincsesláda! Mennyi arany, mennyi ragyogó gyémánt! Ha ezt a nagymama látná...
- Tényleg gyönyörű. De nem hiszem, hogy ez lenne a feladat. Marci! Húzzuk arrébb ezt a ládát, biztosan arra vezet tovább az út. Nincs más lehetőség!
- Gondolod? Még soha nem találtam kincset. Nem szeretném itt hagyni! - kesergett Marci.
Megpróbálta megemelni a ládát, de az meg sem mozdult.
- Veszek ki belőle egy keveset! - magyarázta üveges tekintettel.
Ám amikor az aranypénzek közé markolt, Fanni rákiáltott.
- Marci! Azonnal engedd el! Nézd, újra itt van a kígyó!
Marci ijedten nyitotta szét a markát. A pénz csendülve aláhullott, vissza a többi kincs közé.
- A kígyó eltűnt... Gyerünk! Húzzuk el a ládát, hagyd a kincseket! Ez az egyetlen esély!
Marci szomorúan bólogatott, és még mindig a kincseket bámulta. Fanni rángatni kezdte a láda fülét, de az meg sem moccant.
- Várj! Majd én! - szólt Marci csendesen.
Belekapaszkodott a láda bőrrel körbetekert fogantyújába, és nagyot rántott rajta. Marci a fenekére pottyant, de a láda végre elcsúszott a helyéről.
- Odanézz! - kiáltotta Fanni.
A fiú bedugta a pálcát a láda helyén tátongó lyukba. Óvatosan bekukucskált, majd vidám csodálkozással nézett Fannira.
- Hiszen ez egy csúszda. Egy óriási, csillogó jégcsúszda!
Marci megragadta Fanni apró karját.
- Fanni! Zseniális vagy! Ez biztosan az átjáró! Irány a negyedik szint!

 



Reméljük, hogy tetszett a mese 5. része.
Ha igen, maradj velünk, hamarosan folytatjuk!


Ha neked is tetszett, oszd meg ismerőseiddel!


Ugrás a lap tetejére