Mesék » Holdkő Város » (11.) A tündérszótár

A tündérszótár

Fanni elragadtatottan lebegett virágtól virágig az ösvényt szegélyező lugas mentén. Marci követte. Álmélkodva nézték a selyemrózsák méregzöld ágainak sűrű szövevényét. Az új és új bimbók egymás után pattantak ki, hatalmas virággá nyíltak, és végül a szirmok leperegtek az ösvényt szegélyező, keskeny földsávra. Mindez szabad szemmel jól láthatóan, néhány pillanat alatt. Az út szélét vastag sziromszőnyeg borította.
- Nézd! Ezek a szirmok még a földön sem hervadnak el! - kiáltotta Marci. - Soha életemben nem láttam még ehhez fogható, gyönyörű virágokat! Ha ezt a nagyi látná...
Fanni titokzatos mosollyal nézte Marcit. Szárnyával szaporán legyezett, szinte állt a levegőben.
- Olyan furcsa érzésem van... Belülről melegít valami. Olyan mintha...
- Mintha?
- ... mintha otthon lennék. Furcsa. Még soha nem láttam az otthonom. Mégis ez a szó jár a fejemben.
Fanni mély lélegzetet vett, és megszorította a szoknyája zsebében lapuló papírdarabot.
- Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi áll az üzenetben. Lehet, hogy ez az ösvény egyenesen a tündérszótárhoz visz!
Marci hunyorogva bámult előre a verőfényben. A kanyargó ösvény egy csillogó épülethez vezetett.
- Nézd! Látod ott azt a házat, Fanni? Mintha kristályból építették volna. Mint egy hatalmas üvegház! Nálunk fűtött üvegházakban szaporítják a növényeket, így már koratavasszal ehetünk friss zöldséget, és az ilyen helyeken a virágok is jól érzik magukat.
Fanni előrerepült, és izgatottan hadonászott Marci felé, aki kissé lemaradva bámészkodott.
- Gyere, Marci! Ez hihetetlen! Itt tündérek vannak! Olyanok, mint én!
Csakugyan. Marci észrevette a kis ösvényeket, melyek az út széles sodrába csatlakoztak be. Mindenfelé tündéreket látott, kezükben letakargatott kosarat cipelve. Valamennyien a kristályház felé siettek.
Fanni izgatottan repült hol előre, hol vissza, Marcihoz.
- Gyere, gyere már, Marci! Olyan kíváncsi vagyok, hogy mi van abban a házban! Beszéljünk a tündérekkel, ők biztosan tudják! - hadarta. - Sosem voltam még ennyire izgatott! Kérdezzük meg ezt a kedves, aranyruhás tündért!
Fanni odarepült, Marci követte. Ám az aranyruhás tündérlány arcán hirtelen jéggé dermedt a mosoly, amikor útját állták.
- Elnézést! Igazán nem akarlak feltartani! - hebegte Fanni. - Csak azt szeretném kérdezni, hogy mi ez az épület, ahova mindenki siet?
A tündér mogorván válaszolt.
- Ahola bol! Habantir ismedir kela!
Fanni és Marci értetlenül néztek egymásra. A tündérlány türelmetlenül biccentett, és sietős léptekkel folytatta az útját.
- Úgy néznek ki, mint én. Mégsem értem a nyelvüket - szontyolodott el Fanni.
Marci egyik ujjával óvatosan végigsimította Fanni selymes fürtjeit.
- Ne keseredj el! Annyi mindent megoldottunk már együtt! Csak egy kis türelemre van szükség. Gyere, megnézzünk magunk, hogy mi van abban a házban. Eddig sem volt szükségünk idegenvezetőre!
Marci megállt a nyolcszögletű ház előtt. A kis kápolnát juttatta eszébe, ami otthon, az utca végén áll. Ám ez az épület hegyikristályból épült. Elbűvölten nézte, ahogy a tündérek egymásnak adják a keskeny kristályajtó fényes ezüstkilincsét.
- Mi is beállunk a sorba. Gyere, Fanni!
Fanni engedelmesen felült Marci bal vállára. A fiú egy bíborruhás tündér mögé állt be, aki izgatottan rendezgette a faleveleket kosárkája tetején. Marci akaratlanul is odanézett.
- Nini! Hiszen ebben a kosárban éppen olyan kék tojás van, mint amit én találtam az ágyamban!
A bíborruhás tündér mogorván hátranézett, majd belépett a kapun. Most már ők voltak soron. Marci bátran megragadta az ezüstkilincset. Abban a pillanatban két, talpig aranypáncélba öltözött őr vágta ki az ajtót, és megragadták őket. Marci kiabált, Fanni rúgkapálva ellenállt, de hiába. A katonák az épület hátsó bejáratához toloncolták őket, ahol egy keskeny folyosón át zsebkendőnyi szobába vezetett az út.
- Várjatok itt! - harsogta az egyik őr.
A két katona egyedül hagyta Fannit és Marcit a helyiségben, ahol mindössze két székből és egy háromlábú asztalkából állt a berendezés. Az asztalon egy kancsó víz állt két pohárral. Marci töltött, és mohón ivott.
- Most jöttem rá, menyire szomjas vagyok... - lihegte. - Fogalmam sincs, mennyi idő telt el azóta, hogy a Tündérvilágban vagyunk.
Pizsamája ujjában megtörölte a száját, és az üvegfalhoz lépett.
- Tejüveg! - magyarázta. - Ezen nem lehet átlátni. Hm... Különös ez az egész. Barátságos népeknek látszanak, mégis olyan ellenségesek velünk.
Fanni az asztal szélén üldögélt, fejét a tenyerébe hajtotta.
- El vagyok keseredve, Marci! Semmit sem értek. És most be vagyunk ide zárva. Ki tudja... talán elfeledkeznek rólunk, és itt kuksolhatunk az idők végezetéig.
Ám az ezüstrácsos ajtó zárja a következő pillanatban hangosan kattant. Megjelent az egyik marcona katona. Bekukkantott a zárkába, és bólogatva megállapította, hogy a foglyok a helyükön vannak. Mind a kettő. Sietősen hátralépett.
Egy ezüsthajú tündér lépett be a zárkába. Marcinak úgy tűnt, hogy magasabb, és jóval törékenyebb, mint a többiek. Szív alakú arcát sejtelmes mosoly keretezte. Ruháját gondos kezek varrták. A halványkék selymet ragyogó sötétkék és lila ékkövek díszítették, mellrészben olyan sűrűn, hogy az anyag át sem tetszett alatta. A tündér karcsú kezét összefonta a ruhája előtt. Hosszú ujjain ezüst körmök, ujjain gyűrűk ragyogtak, melyek a napot, a holdat vagy valamelyik csillagot ábrázolták. Mélykék szem vizsgálta a foglyokat.
Az ezüsthajú tündér Fanni elé lépett.
- Eskabel iznahur! Has vabandir?
Fanni elkeseredetten nézett. Ilyen gyönyörű tündért még nem látott. Ám a nyelvét egyáltalán nem értette. Szeméből óriási könnycsepp gördült alá.
- Bárcsak értenem, amit mondasz! - kiáltott fel, és utat engedett könnyei sűrű záporának.
A tündér Fannihoz lépett, és gyengéden végigsimította a haját.
- No, kicsi tündér, ne sírj! Beszélek én így is, ha kell. Tündér vagy, azt hittem, hogy te is érted a nyelvünket. Engem Tianinnának hívnak.
Fanni könnyei elapadtak. Ámulattal nézte a sötétkék szemet, a szépen ívelt, vékony ajkat, melyet az imént olyan szavak hagyták el, melyet végre ő is megértett.
- Egyetlen oka lehet, hogy nem ismered a tündérnyelvet - folytatta az idegen. - Édesanyád biztosan bajba került a tündérgubóval, és nem érkezett meg időben Holdkő Városba.
Szép arcán apró gödröcskék kíséretében bájos mosoly jelent meg.
- Ide, hozzánk! - mutatott körbe a kezével. - De végre itt vagy. Pontosabban itt vagytok. Mert ha jól látom, egy idegen is veled tartott.
Tianinna elkomorodott.
- És ez nagy baj! Holdkő Városba egyetlen betolakodó sem teheti be a lábát.
Marci szomorúan nézte a szép tündért. Nem vétett senkinek, s most mégis ő a hibás. Fanni is miatta került bajba. Legszívesebben elsírta volna magát, mint Fanni. De hát mégiscsak fiú, és a fiúk nem sírnak. Legalábbis a többi fiú ezt állítja, viszont a nagymama szerint ez butaság. De Marci mégsem sírt. Nagyot nyelt, hogy visszatartsa fojtogató könnyeit.
Az ezüsthajú tündér Marcira nézett. Arcán megjelent az iménti kedves, bátorító mosoly.
- Én azonban tudom, amit a többi tündér nem! Még szép, ha én vagyok itt az uralkodó! - nevetett fel. - Te nem lehetsz betolakodó. Kizárt.
Mutatóujját a magasba emelte, és a hold ezüst sarlója felszikrázott gyűrűjén.
- Holdkő Várost olyan varázsfelhő veszi körbe, hogy három szillur nemzetség óta idegen nem léphet be ide. Hacsaknem...
Fanni ámulattal figyelt.
- Hacsaknem? - visszhangozta.
- Hacsaknem egy igazi hős az, aki megment egy tündért!
Fanni felpattant.
- Igen! Marci valóban igazi hős! Nélküle nem jutottam volna ide el.
Marci zavartan rázta a fejét. Arcát vörösre festette a pír.
- Ez valami félreértés. Én nem vagyok igazi hős. Takács Marci a hatodik béből. Ő igen. Az osztálytársaim szerint nem vagyok bátor...
- Ugyan, az osztálytársak! Ne hallgass rájuk! Soha ne felejtsd el, hogy nálunk jártál! Ez a kitüntetés rajtad kívül egyetlen gyermeknek sem adatott meg. Megsúgom, hogy még felnőtt embereknek sem.
Fanni büszkén nézett Marcira. A fiú arcán igazi, büszke mosoly gyúlt. A tündérkirálynő kettőt tapsolt.
- Igazán tarthatatlan, hogy nem tudsz tündérül, kislányom! S ha jól sejtem, van egy üzeneted is, ami megfejtésre vár. Vagy tévedek? Eljött az idő! Lenne kedved megismerkedni Holdkő Várossal?

 



Reméljük, hogy tetszett a mese 11. része.
Ha igen, maradj velünk, hamarosan folytatjuk!


Ha neked is tetszett, oszd meg ismerőseiddel!


Ugrás a lap tetejére