Mesemalom

A Tátrában, a magas hegy oldalán élt Börzsi, a fiatal barnamedve. Nagyon szeretett a mamájával és két testvérével a hegyoldalakon csatangolni. Csak azt sajnálta, hogy olyan kevés arrafelé a bogyós gyümölcs, amit ő annyira, de annyira szeret.
A mamája így korholta:
- Börzsikém! Ne legyél ilyen falánk! Ahol te megjelensz, nem marad termés a bokrokon. Nem terem erre túl sok bogyó, takarékosan kell bánnunk vele. Ha mindent lelegelsz, nem marad a többi medvecsaládnak, de még nekünk se. Mást is egyél! Brumm! - fűzte hozzá a nyomaték kedvéért, és Börzsi tudta, hogyha mackómama így brummog, akkor bizony nagyon mérges.
Egy szép napon kirándulók jelentek meg az erdőben. Börzsi éppen szunyókálásból ébredt, amikor meghallotta a hangos szuszogást, fújtatást. Meredek volt a hegyoldal, kevés ember szánta rá magát, hogy megmássza. A turisták - egy fiatal pár - alaposan elfáradtak. A nő megvetette lábát az egyik sziklaszirt mellett, és levegő után kapkodva így szólt.
- Álljunk meg egy pillanatra, kérlek, megfájdult a lábam.
A fiatalember bólintott.
- Jó, persze, pihenünk egyet. Nézz csak körül, milyen csodálatos helyen vagyunk! A hegyek úgy ölelik körbe a völgyet, mint egy hullámzó levélkoszorú!
Letelepedtek a sziklára, és hosszasan bámultak előre.
- Milyen jól esne most egy kis friss gyümölcs! - mondta a lány.
- Odahaza, a Börzsönyben már biztosan érik a málna.. Jó lesz a termés idén, csak bírjuk leszedni.
- Az már biztos! Ha a medvék tudnák, hogy a Börzsönyben mennyi a bogyós gyümölcs, biztosan odaköltöznének! - tette hozzá nevetve a fiatalember.
Ekkor megroppant egy faág Börzsi súlyos talpa alatt, és a turisták fejvesztve rohantak le a völgybe.
- Ne fussatok, brumm! Csak azt akartam megkérdezni, hogy merre van az a Bööööörzsööööny! - bődült fel a mackó.
De nem álltak meg, sőt, a medvehangtól megijedve még jobban szaladtak. Börzsi nem futott sokáig utánuk, nem szeretett túl gyorsan trappolni a meredek részeken. Inkább lehuppant párnás fenekére.
- Hrümm...- kezdett bele a hangos gondolkodásba, amit úgy egyébként nem nagyon szeretett, legalábbis sokkal kevésbé, mint a bogyós gyümölcsöt. - Mi lenne, ha megkeresném ezt a híres Börzsönyt. Sőt! Akár oda is költözhetnék. Ezek szerint nem élnek arra medvék...- Brumm! - hangzott fel Börzsi diadalittas medvekiáltása a hegyoldalon.
Nagyon büszke volt magára, az első medvére, aki felfedezi a bogyósgyümölcsös medve-menyországot. Sajnos, egy ici-picit még ezután is gondolkodnia kellett, mert fogalma sem volt arról, hogy merre lehet az a Börzsöny. A mamáját nem kérdezhette meg, ha megneszelné, mire készül, még azt sem engedi meg, hogy kismackója akárcsak az orrát is kidugja a barlangból. De szerencsére hamar rájött a megoldásra. Ha a kirándulók otthona a Börzsöny, akkor bizony ők éppen onnan jönnek, és neki pontosan abba az irányba kell elindulnia, amerről ők jöttek.
El is indult mackónk, poroszkálva járta végig a soha nem látott hegyoldalakat. Néha rátört a szomorúság, hogy nem köszönt el medvemamától és a testvéreitől, de csak a pirosló bokrokat kellett újra és újra elképzelnie, hogy a bánat ködfellegeit elűzze a szeme elöl.
Börzsi gyorsan haladt, és estére már egy távoli vidékre érkezett, ahol nem meredtek az ég felé a magas hegyek, és a fű, meg a súlyos fejű, magas gabonanövények zöld takarója terítette be a tájat. A látóhatáron feltűnt egy szürke kígyó, mely kacifántos ívekben kanyargott előre. A mackó odasietett. Közelről vette csak észre, hogy ez nem csúszómászó, hanem egy hatalmas ösvény, ami kövekből, vagy valami hasonló, durva anyagból készült. Börzsi kezdett fáradni. Úgy döntött, itt megy tovább, az út meleg kipárolgása enyhítette medvetalpa fáradságát.
Fáradtan cammogott, megbűvölten nézte a széles ösvényt kettéválasztó, szaggatott fehér csíkokat. Hirtelen zajt hallott a háta mögül. Egy hatalmas, piros bogár közelített felé hangos tülköléssel, éktelen robajjal. Benne kirándulók ültek.
- Odanézz apa! - kiáltott az egyik kiránduló. - Egy medve! Egy igazi medve!
Börzsi félelmében félreugrott a fűbe, és haragosan rábrummogott a túlságosan hangos bogárra. Szerencsére az gyorsan elment mellette. A piros bogár után másfélék is jöttek: fehérek, zöldek, sárgák, s ki tudja még, mi mindenféle színű és formájú zurrogó-berregő jószág. Lassan megszokta a zajt, fel sem vette a hangos tülkölést, kiabálást.
Hamarosan újra megváltozott a táj képe, s az esti félhomályban különös kép rajzolódott elé. Kocka alakú barlangokat látott, melyek lyukaiból fehér fény szivárgott ki.
Fáradtan poroszkált be a barlangok közé. Orrát megcsapta a közelből áramló, finom, édes illat. Gyomra hatalmasat kordult, és a csaholó négylábúak hangos ugatására fittyet hányva felborította a kincset rejtő faládákat, és kinyalogatta a kicsorduló, aranyszínű mézet. Elégedetten brummogott, nem számított ilyen kiváló vacsorára. „Ez egyre jobb!" - gondolta. „Látszik, hogy közel van már a Börzsöny! Milyen lehet ott, ha már a közelében is ennyi finomságot talál egy barnamedve!"
Hamar megunta a hosszúfarkúak fülsiketítő csaholását, és elindult, hogy keressen magának egy hűvös barlangot, ahol a fáradtságát kipihenheti. Talált is egy kisebb félét, ahonnan nem szűrődött ki az a kellemetlen fény. Benyomta a rozoga lécekből összetákolt barlangbejáratot.
Az ólban a tyúkok már jó egy órája bóbiskoltak. Riadtan röppentek le a létráról, amikor Börzsi becsörtetett.
- Pakk, pakk! Kráka! Rák! - kiabáltak a feldúlt tyúkok, és fejvesztve rohangáltak meg csapkodtak a szárnyaikkal.
Börzsi csodálkozott. „Brumm, itt még a madarak is másképp néznek ki. Olyan szép kövérek. És a repülés sem megy nekik olyan jól, mint az otthoniaknak" - gondolta, miközben vacsoráját megtoldotta néhány friss tojással, amit a barlangban talált. „Hogy ezek mekkorákat tojnak!"- csodálkozott.
Jóllakottan elheveredett a finom szalmán, és elnyomta az álom. Arról álmodott, hogy az egész család bőven termő málnabokrok alatt fekszik, és jóízűen csemegéznek az illatos, érett gyümölcsből. Álmában annyit megevett belőle, hogy még a hasa is megfájdult. Édesanyja sietett a segítségére, és hozott olyan gyógyfüvet, amit összerágva megszűnt az égető görcs.
- Mama! Brumma! Brumma! - ült fel Börzsi, és hirtelen nem tudta, hogy ébren van, vagy álmodik.
Fekete, puha orrát óvatlanul beverte a szűk helyen. Nagyot bődült és kikecmergett a barlangból. Összeszűkült szemmel pislogott a hajnali verőfényben. A tyúkok a közeli bokrok rejtekéből lesték a betolakodót. Börzsi szánakozva nézte a fehér, göndörszőrű négylábút, aki morgott és csaholt, de minden igyekezete ellenére nem juthatott a közelébe, mert a nyakában valami inda lógott, ami meggátolta a szabad mozgásban.
Jobbnak látta, ha továbbmegy. A fehérszőrű már tombolva acsarkodott, kivillantva éles farkasagyarát:
- Hrrr...hrrr...hvauu.
Visszaügetett a szürke ösvényre. Újabb és újabb kockabarlang csoportok tűntek fel az út mentén. Börzsi rádöbbent, hogy ezekben a barlangokban kirándulók laknak. Hangos kiabálással szaladtak ki, amikor meglátták az úton poroszkáló medvét.
- Hová mégy, medvepajti?! - kiáltotta utána egyikük. - Talán a Börzsönybe tartasz?
- Brumm-brumm! - válaszolt Börzsi, mert nem tudta, hogy csak a medvék értik meg a kirándulók karattyolását, ez fordítva bizony nem igaz.
Börzsi megörült, hogy közel jár már az áhított úticélhoz. Gyomra figyelmeztetően korgott, ami arra ingerelte, hogy megszaporázza a lépteit. Egész nap a szürke ösvényt követte, míg végül újra ismerős látványt, hegyeket pillantott meg maga előtt. Jóval kisebb magaslatok voltak ezek, mint amikhez az ő szeme szokott, egyiknek sem volt havas, fehér a csúcsa, de hogy szépek voltak, ahhoz kétség sem férhetett.