Mesék » A kisnövésű óriás » (18.) A kövér tigris

V. Kaland – Rumli a dzsungelben

A kövér tigris

A maki szomorkásan pislog. Sötéttel keretezett szeme olyan, mintha háromszögletű pápaszemet viselne.

- Ez a tigris nem tud fára mászni... - sóhajt. - Ugyanis kövér. Sajnos, rettenetesen kövér.

Rumli érdeklődve dugja ki fejét a kapucniból. Mellső tappancsával a vállamat dagasztja izgalmában.

- Ki hallott már kövér tigrisről?! - szólal meg.

És igaza van. Én sem hallottam még kövér tigrisről. Vastag bundás szibériairól igen. Félelmetes, húsevő nagyvadászról igen. De kövér tigrisről sosem.

- Márpedig ez a tigris kövér - hajtogatja makacsul a lajhármaki. - Olyan kövér, hogy már vadászni se tud. Nincs is kedve hozzá. Csak lefekszik a fa alá, és várja, hogy áldozata a szájába essen. Mint az a szegény kislány most az alvófámon... Felmászott egy kis banánért, és tessék, mi lett belőle. A tigris már alig várja, hogy lepottyanjon. Halljátok ezt a hangot?

A madarak rikoltozásába ismeretlen morgás vegyül. Azután újra meg újra. A lábam megremeg.

- Szegény kislány! - sóhajtja a maki. - Ki tudja, meddig bírja még...

Lehet, hogy kicsi vagyok, de gyáva nem, szorítom össze az öklömet. Valamit ki kell találni! Talán egy husáng segít. Nagyapa kakasát is el tudtam zavarni vele. Lássuk csak... Ez jó lesz! Keresek egy tüskés ágat, közben vigyázok, nehogy Rumli kipottyanjon a kapucnimból. Hú, micsoda tövisek! Na, ez jó lesz!

- Megmutatnád, melyik az a fa? - kérdem harciasan a makit.
- Persze... - bólogat. - De nem hiszem, hogy azzal a husánggal túlságosan sokra mennél. Gyertek, megmutatom őfelségét!

Óvatosan haladunk előre a páfrányok között. Lajhármaki minden egyes lépését alaposan megfontolja.

- Ott, ott van! - mutogat a közeli fa felé.

Elképesztő a látvány! Óriási tigris szuszog a fa alatt, nagy hasa oldalra dudorodik.

- És hol a lány? - kérdem.
- Ott van fenn! Látod?

Tényleg! Egy fekete hajú, vágott szemű kislány csücsül odafenn. Észrevett! Szegényke, milyen riadtan pislog felém. Vajon mióta kuporoghat ott fenn? Cselekedni kell, mielőtt a tigris szájába szédül. De a husáng tényleg nem lesz jó, igaza van a makinak. Lássuk csak, mi van még itt... Belekotrok a bal zsebembe. Papírzsebkendő. Nem lesz jó! A jobb zsebembe. Szalámis zsemle. Ez meg pláne! Vagy... Megálljunk csak! Ez az! Izgatottan bontogatom anya fóliás csomagolását. Végre megcsap a szalámi illata. Ez az! Ez lesz az!

- Ti maradjatok itt! - szólok a makinak, és Rumlit óvatosan leteszem mellé. - Én majd mindent elintézek.

Még két lépés, és a tigris közelében vagyok. Előretartom a szalámis szendvicset. Jaj, ugrom hátra! A vadállat megmozdul. Nedves orra a levegőbe szagol, és kinyílik a szeme. Gyerünk, gyerünk kispajtás, tápászkodj fel szépen! Úgy érzem magam, mintha cirkuszi idomár lennék életem legelső fellépésen. Egyik kezemben szúrós bot, a másikban illatozó szalámis zsemle.

De a tigris nem mozdul, csak morog. Újra beleszagol a levegőbe, és újra morog, de most már kicsit hangosabban. Bár nem, ez igazából nem is morgás. Valami egészen más. Milyen ismerős hang... Ez az! A szomszéd macskája szokott így! Hiszen ez a tigris... dorombol!

- Gyere pajti! - bátorodom fel. - Megkaphatod ezt a szendvicset, csak sétáljunk egy kicsit arrébb!

És mintha értené. Nagy nehezen feltápászkodik. Hatalmas hasa úgy dűl jobbra és balra, mint két rákötözött hordó. Szépen odébb terelem. Gyere csak, gyere! Úgy... már egészen messze vagyunk a fától. Jó is lesz. Felmutatom a zsemlét, azután arrébb dobom. Most aztán nyomás innen!

- Hé, kislány! Gyerünk, ugorj! Fuss, míg a tigris uzsonnázik!

A cingár, fűszoknyás lány ügyesen elém ugrik. Hálásan rám néz, mosolyog. Érdekes. Van valami a tekintetében, ami Rozira emlékeztet.

- Köszönöm! - mondja szemlesütve. - Igazi hős vagy!
- Igaz! - vágja rá Rumli. - De most nincs idő a gazdám dicséretére. Maki, te kísérd szépen haza a lányt! Nekünk indulnunk kell, Marci!

Igaz! Csak még egyetlen pillantás a lány szemébe, és indulhatunk. Becsukom a szemem.


Apa hangját hallom.

- Marci! Hát te mit kuksolsz itt a fa alatt, kisfiam?
- Á, semmi, csak megéheztem a friss levegőn... - felelem. - Majd éhen halok!

És hogy bebizonyítsam, előhúzok a zsebemből egy megmaradt szalámis zsemlét.

 


« Előző rész    |    Következő rész »


Ha neked is tetszett, oszd meg ismerőseiddel!


Ugrás a lap tetejére