Mesék » A kisnövésű óriás » (16.) Kalandpark

V. Kaland – Rumli a dzsungelben

Kalandpark

1. fejezet - Kalandpark


Anya megígérte Zolikának, hogy kimegyünk a kalandparkba. Zolika az unokatestvérem, Kecskeméten lakik. Anyának születésnapja van, látogatóba jött hozzánk az egész családjával. Anya tudja, hogy Zolika fél évvel fiatalabb, mégis azt állítja, hogy ő meg én egyidősek vagyunk. Ehhez képest Zolika magasabb. Sokkal magasabb. Jó egy fejjel.

Autóval megyünk a kalandpályához. Zolika mellettem ül, és nem egy Túró Rudit eszik meg az autóban, ahogy én szoktam, hanem kettőt. A csokidarabokat ugyanúgy lepotyogtatja, de anya nem szól rá, és most rám se.

- Kértek még, fiúk? Kérsz még, Zolikám? - kérdi mosolyogva.

A bejárathoz erdei ösvény vezet, a talpunk alatt ropognak a makkok. Zolika szerint olyan a hangja, mint a puskaropogás, és mert ez eszébe jutott, kicsit háborúsat kell játszanom vele, pedig nem szeretem. A mókusok biztosan mérgesek. Én is dühös lennék, ha egy hadsereg trappolna végig az uzsonnámon.

Az ösvény végéhez érünk, ahol a fabódé áll. Zolika izgatottan előreszalad, és hangosan kiabál.

- Apa, anya! Itt adják a jegyeket!

A bódé elé gyűlünk. Egy karéjban kivágott ablak mögül szemüveges néni méregeti a családot. Nagyon szigorúan néz, biztosan le akarja szúrni szegény Zolikát, hogy az erdőben nem szabad így kiabálni. De a szemüveges tekintet rajtam állapodik meg. Megkopogtatja a mikrofont, felém mutat.

- Az a fiú van már százhúsz centi? - kérdi.

A mikrofon felhangosítja a hangját. Kérdését hallja az egész család, a szeplős Zolika, mindenki, aki mögöttünk áll a sorban, sőt, még a mókusok is. Anya megrázza a fejét.

- Akkor ő még nem mehet fel a sárga pályákra, sajnálom! De van pálya kicsiknek is!

Milyen jó a mókusoknak. Ha nem akarják, hogy az emberek lássák őket, elbújnak a lombok köze. Én most legszívesebben egyenesen bemásznék egy odúba. Zolikát nézem, kihúzza magát. Aki több mint százhúsz centi, egész csomó pályára felmehet. Én meg mászkáljak a kiscsoportosokkal... Ez nem igazság! De nem szólok, csak a makkokat rugdosom a kalandpark bejárata előtt. Nem bőgök. Hogy nézne az ki?

Egy lófarkas, szőke lány védőfelszerelésbe öltöztet minket. Összekötöz, azután megmutatja, hogy kell használni a karabinereket. Zolika nem érti, mi az a karabiner, ki se tudta mondani, mire a lány elmagyarázza neki, hogy az a fémakasztó a derekánál, ami olyan nehéz. Azért van, hogy le ne essünk. Ne essünk le! Ha-ha! Milyen vicces! A kicsik pályája fél méter magasan van. Ettől még az óvodai csúszda is veszélyesebb, ahonnan egyszer fejre estem. Robcsi szerint ettől vagyok ütődött. Mondtam, hogy neki ehhez csúszda se kell.

Előttem egy rózsaszín nadrágos kislány mászik. A sisak folyton lecsúszik az orrára, és kiabál, hogy apa, apa, segíts. Hat és fél éves fejjel pelusosok között mászni... Még szerencse, hogy nincs itt Rozi. És hogy Rumli is eljött velem.

Rumli! Végre valami jó ötlet!

Úgy emlékszem, apa hátizsákja mellé tettem le. Nem mászom tovább, elég ebből, inkább megkeresem a kutyámat. Anya őrzi a csomagokat. Andi nénivel beszélget, aki le se veszi a szemét Zolikáról. Engem észre sem vesznek.

- Nézd, milyen ügyes fiam van! - mondja anyának Andi néni. - De kár, hogy a tied nem próbálhatja ki a sárga pályákat!
- Igen, kisnövésű szegénykém... - sóhajt anya.
- Ne keseregj! Mindegyik másképpen növekszik! Meglátod, egyszer még magasabb lesz, mint a kortársai.

Megfogom Rumli fülét, és az óvodás pálya végéhez cipelem. Leülünk a fa mögé.

- Nem akarom ezt hallgatni, Rumli!
- Nem csodálom! - bólogat a kutyám. - Nincs kedved kipróbálni egy igazi kalandparkot?
- Még kérded? Naná!
- Na, akkor hunyd be gyorsan a szemed! - vakkantja békésen.

 

 

 

 


« Előző rész    |    Következő rész »


Ha neked is tetszett, oszd meg ismerőseiddel!


Ugrás a lap tetejére