Mesék » A kisnövésű óriás » (12.) Mössziő Szivarvég

III. kaland - Meggypiri

Mössziő Szivarvég

A lufik körbevesznek, és szomorúan bámulnak ránk. Szegény meggypirosom könnyei megszámlálhatatlanul potyognak alá. Nincs mese, valamit tenni kell!

- Rumli!

Kutyám mindkét fülét kihegyezve emeli a magasba.

- Igen, gazdám! - vakkantja szolgálatkészen.
- Le tudunk szállni a földre, ugye?
- Hát persze! - mondja. - Hiszen megígértem!
- Akkor is megy, ha elvisszük magunkkal a lufikat?

Rumli gondolkodik, szeme felett a két tejeskávé folt csaknem összefolyik a nagy erőlködéstől.

- Igen! - bólogat. - Ennek semmilyen akadálya.

Mi az? Mi történik? A lufik izgatottan kiáltozni kezdenek, és szorosan a hőlégballon oldalához tapadnak. Néhány méterrel felettünk sárga ballon repül, oldalára tűzokádó sárkányt pingáltak. Kosarából katonás, hosszú bajuszos férfi integet, sapkája mélyen a homlokába húzva. A szeme sem áll jól, mondaná erre a nagypapa, már ha látszana a szeme, ugyanis napszemüveg takarja.

- Mindennap felsszáll, amikor nem fúj a sszél... - szörcsögi a narancssárga. - Mi úgy hívjuk, Mössziő Sszivarvég.
- A lufivadássz! - hadarja izgatottan a sárga. - Asz a sszórakozása, hogy égő sszivarvéget dob köszénk, és franciául káromkodik, ha nem talál el szenkit.
- Mi?! Hogy ez az alak a levegőben dohányzik, és rátok dobálja a csikket?! Hiszen ez szörnyű!

A következő pillanatban füstölgő szivarvég süvít felém, súrolja Meggypiri oldalát, majd elém pottyan a kosárba.

- Nem esett bajod, ugye? - húzom közelebb Meggypirit.

A kis lufi még kába az izgalomtól. Válaszolni nem tud, fújtatva bólogat. A lufik a kosaramat bámulják, és izgatottan sutyorognak.

- Gyerünk! Lebegjünk innen gyorszan! - kiabál az esküvői lufi. - A koszarában parászlik asz égő sszivarvég! Nekünk márisz végünk!

A lufik izgatottan fészkelődnek.

- Igen! Gyerünk gyorszan! - kiabálják a többiek is.

Azonnal cselekedni kell. Hogy is láttam a nagypapától? Ez az, megvan! El kell nyomni! De itt ugyan hol? A kosár oldala vesszőből van fonva, ott nem lehet, még a végén lángra kap. Kidobni nem szabad, ki tudja, milyen kárt okoznék vele. Ez az! Megvan! A kosár pereme! A hideg fémrúd!

- Ne féljetek! - mondom a lufiknak. - Én sose bántanálak benneteket!

Óvatosan az ujjaim közé csippentem a füstölgő szivarvéget. Még most is parázslik. Hiába a nyugtató szó, a lufik idegesen hátrébb lebbennek. Erősen a fémhez szorítom a vöröslő parazsat. Szorítom, addig szorítom, míg ki nem alszik. Így ni! Ennek vége!

Felnézek az égre. A sárkányos hőlégballon eltűnt, mintha csak álmodtam volna. De nem, nem lehetett álom, hisz a lufik éljeneznek, és újra a közelembe lebegnek. Olyan közel, hogy Meggypiri izgága zsinórja csiklandozza az orromat.

- Te egy igaszi hősz vagy! Egy óriász! - suttogja Meggypiri. - Bárcsak újra együtt játsszhatnánk odalenn!
- Ha akarjátok, leviszek mindenkit a szülinapi zsúrra. Szeretnétek?

Hát persze, nem is kérdés, alig győzöm a markomba gyűjteni a zsinórokat. Minden kész! Rumli, most te következel!

Beszélnünk sem kell, tudom, hogy a kutyám mindent ért. Rám néz, lehunyja okos, fekete szemét. Egyik kezemmel erősen megmarkolom a lufik zsinórját, másik tenyeremmel Rumlit szorítom.

- Mindenki csukja be a szemét! - vezényelem. - Indulunk!

A lányok és Robcsi labdáznak, csak Rozi, az ünnepelt áll a kapunál. Egyedül van.

- Nahát! - ugrik a nyakamba, amikor meglát. - Hova tűntél? Úgy örülök, hogy visszajöttél! Ugye, nem vagy már szomorú? És honnan van ez rengeteg, gyönyörű lufi? Szebbek még azoknál is, amiket apa hozott.
- A tied mind! - nyújtom felé a vidáman keringőző lufikat. - Boldog születésnapot, Rozi!

 



Reméljük, hogy tetszett a mese 12. része.
Ha igen, maradj velünk, hamarosan folytatjuk!


Ha neked is tetszett, oszd meg ismerőseiddel!


Ugrás a lap tetejére